Warvasovszky Tihamér nyugdíjba vonult

Warvasovszky Tihamér

– Vissza tud emlékezni arra a pillanatra, mikor kiderült, hogy az ÁSZ alelnöke lesz? 
– Persze, a mai napig erősen él bennem. Én amúgy nem készültem az Állami Számvevőszékhez. 2010 tavaszán azt terveztem, és készítettem elő, hogy az önkormányzati választások után hogyan indíthatnám majd el a következő 4 évemet polgármesterként. Nagyon szeretem Székesfehérvárt, szerettem, amit csinálok. Emellett úgy érzem, az emberek többségében elégedettek voltak a munkámmal. Az alelnöki felkérést nagy meglepetésként, egyúttal elismerésként éltem meg. A válaszadásra 2 hét gondolkodási időt kaptam. 1 hét után döntöttem úgy, hogy fájó szívvel itt hagyom az önkormányzatot, és óriási kihívásként elfogadom a jelölést. Arra gondoltam: hatalmas megtiszteltetés, hogy az ember olyan magas szinten dolgozhat a közjóért, az emberekért, a közpénzügyi helyzet javításáért, az önkormányzatok gazdálkodásának stabilitásáért, ami nem mindenkinek adatik meg. A kinevezéshez pedig természetesen az Országgyűlés kétharmados többségének támogatása is kellett.

– Alelnökké való megválasztása idején már hosszú hónapok óta elsőszámú vezetők – elnök és alelnök – nélkül működött az ÁSZ. Azt is mondhatjuk, hogy a számvevőszéket rendezetlen állapot jellemezte ekkor? 
– Igen. Érdekes élmény volt a szervezetbe való belépés, egyértelműen látszott, hogy hiányoznak az elsőszámú vezetők: alelnöke már régen nem volt a számvevőszéknek, elnöke pedig több mint fél éve, a hivatal vezetését az akkori főtitkár látta el. Domokos László elnök úrral azonnal éreztük, hogy van mit tenni a szervezet átalakításában, a módszertanokban, a szervezeti struktúrában. Emellett pedig további kihívásnak számított, hogy az ország költségvetése 2011-ig mélyponton volt, óriási külföldi adósságállománnyal, az önkormányzatok hatalmas eladósodásával, átláthatatlan gazdálkodással. Épp emiatt a kezdetektől fontosnak tartottuk, hogy a Számvevőszék minél több eszközzel járuljon hozzá a jól irányított államhoz, a válságból való kilábaláshoz.

– Alig egy évvel az ÁSZ új vezetésének hivatalba lépése után új számvevőszéki törvényt fogadott el az Országgyűlés. Miért volt szükség erre? 
– Az akkor hatályos, 1989-es törvényt az adott gazdasági helyzet, illetve az azokból fakadó kihívások jelentősen túlhaladták. Ezért is tartom jelentősnek, hogy az Alaptörvény elfogadása után első sarkalatos törvényként született meg az új számvevőszéki törvény 2011 nyarán, még az Alaptörvény hatályba lépése előtt. A jogszabály által erősödött az ellenőrzési és szervezeti függetlenség, továbbá deklarálva lett az ellenőrzöttek intézkedési tervkészítési és közreműködési kötelezettsége, melyek nem teljesítése esetén a törvények egyértelmű szankciókat is előírnak. Végleg lezárult a következmények nélküli ellenőrzések korszaka Magyarországon.

– Az új törvénnyel egy teljes szervezeti megújulás vette kezdetét. Milyen fő célokat tartottak szem előtt a változtatások végrehajtása során? 
– A fő célokat az Alaptörvény és a 2011-es ÁSZ-törvény is tartalmazza: a tanácsadó szerep erősítése, jól irányított állam, átláthatóság, elszámoltathatóság, integritás. Az első 1-1,5 évben sokszor éjszakába nyúlóan dolgoztunk, tárgyaltunk a szervezet átalakításáról, szervezeti és működési szabályzatáról, ügyrendekről, és másnap reggel persze folytattuk a munkát. Emellett pedig természetesen nagy erővel ellenőriztünk: egyre több jelentést adtunk ki, nőtt a lefedett területek száma, illetve az ellenőrzés alá vont közpénzek és közvagyon nagysága. 2011-ben a főváros, a megyék, a megyei jogú városok és 62 város ellenőrzésével indítottunk, és büszkék lehetünk arra, hogy az Országgyűlés megállapításaink, következtetéseink és javaslataink figyelembevételével döntött később az önkormányzatok pénzügyi konszolidációjáról. Részt vettem a monitoring alapú ellenőrzés kialakításában is, aminek eredményeként az ÁSZ 2020-ra képessé vált arra, hogy mind a 3197 önkormányzathoz eljusson. Ezt hatalmas eredménynek tartom.

– Pályafutásából mire a legbüszkébb? 
– Nehéz erre válaszolni, összességében talán azt mondhatnám, hogy amit fiatalon elképzeltem, elhatároztam, ahhoz képest sokkal többet sikerült elérnem. A Jó Isten akaratából mindig olyan helyeken dolgozhattam, ahol ki tudtam teljesedni, meg tudtam valósítani, amit szeretnék. Úgy érzem, hogy ennél többet nem is kívánhat az ember.

– Mit üzen azoknak a fiataloknak, akik most kezdik meg a közszolgálati pályájukat? 
– Higgyenek abban, amit csinálnak, és legyenek büszkék rá. Minden munkavállalónk hozzátesz ahhoz, hogy Magyarországon a közpénzügyi helyzet javuljon. Higgyék el, mindig megtérül, ha az ember a cselekedeteiért vállalja a felelősséget. Egy szakmai tanácsom is van: illik mindig naprakésznek lenni, néha tehát muszáj a szabadidőt rááldozni, hogy az ember utána olvasson dolgoknak, állandóan tanuljon, képezze magát. Sohasem szabad hátradőlni, és tapasztalatból mondhatom: közszolgának lenni nagyon szép dolog.

– Mit érez, ha most az első nyugdíjas napjára gondol? 
– Lezárul egy életszakaszom, az eddigiekhez fogható szakmai kihívások már nem fognak érni. Nyilván meg fogom találni a feladataimat, gondolkodom például újra az oktatáson. Emellett ennyi idősen, másfél éve elkezdtem az angolt tanulni, hiszen bár németül jól tudok, az kevés a mai világban. Skype-os órákat veszek, rengeteg házi feladatot oldok meg. Persze magam mögött tudhatom a kiegyensúlyozott családomat, a feleségemet, a lányomat és a fiamat, van 4 csodás unokám, egy kis kertem, ott leszek a fehérvári focimeccseken is.

– Az elmúlt 10 évben is a Magyar Királyok városában élt. Miért nem költözött fel soha Budapestre? 
– Eleinte volt róla szó, de aztán komolyan sosem fontolgattam. Ragaszkodom Székesfehérvárhoz. Itt éltek a nagyszüleim, a szüleim, engem minden ideköt. Az tény, hogy az M7-esen nem könnyű eljutni Budapestre hétfőnként, általánosságban napi 2,5-3 órám elment utazással. Reggelente azonban én mindig aktívan töltöttem az időt, olvastam útközben a híreket, az emailjeimet, készültem az aznapi értekezletekre. Ez egy életforma, meg lehet szokni, sőt, talán még azt is mondhatom, hogy a sok, utazással eltöltött idő is hiányozni fog. Emellett pedig szeretném kiemelni, hogy én sosem anyagiakban mértem, hogy mit értem el: számomra nagy büszkeség, hogy ha végigmegyek a városon, akkor a régi kollégák és itt élő emberek megállítanak, beszélgetnek velem. Itt vagyok otthon.

A www.asz.hu interjúja alapján összeállította: Veér Károly