Bizonyára mindenki ismeri az Illés-együttes egykori, az állampárt soraiban nagy felháborodást kiváltó slágerét: „Mondd, te kit választanál?”
Akkoriban, a 60-as, 70-es, 80-as években még nem választottunk. A kötelezően kitöltendő cetliken egy név állt, XY, a Hazafias Népfront jelöltje. Apám szokta mondani: szavazni megyünk, nem választani.
És szavaztunk, így a jelölt általában 99%-os támogatással (mint ma, Észak-Koreában) lett ilyen-olyan képviselő. Hogy hova lett a maradék 1%? Néhány renitens firkálásból, vagy a rendszer szégyenlősségéből (mégse legyen 100%, hiszen az ciki)? Ezt nem tudhatjuk.
Ma már plurális demokráciában élünk, mindenki oda teszi a voksát, ahova akarja. Pártokra, jelöltekre, eszmékre, gondolatokra. Az előző rendszerben az egyén felelőssége eltűnt, hiszen lecsapták, eltüntették, ha másként gondolkodott, maradt a massza, a tömeg. Aki nosztalgiázik a „cuclizmus” langymeleg fekáliájában, az gondoljon erre is.
Választani viszont felelősség. Felelősek vagyunk a jövőnkért, gyermekeink boldogulásáért, a haza állapotáért. A mi akaratunk itt érvényesül közvetlenül: kit is ültetünk abba a felelős pozícióba!
Amikor április 12-én a fülke magányában behúzzuk az X-et, gondoljunk arra, súlya van a voksunknak. Ez nem vicc, humor, poénkodás, hanem a véres valóság. Mindenki szíve szerint válasszon, ám előtte gondolja át, milyen következménye van ennek az egyszerű gesztusnak!
Bölcs döntést kívánok minden honfitársamnak!
Veér Károly
főszerkesztő