Batsányi János költõ, Tapolca díszpolgára
(Tapolca, 1763 – 1845)
Polgári családban született. Keszthelyen, Veszprémben, Sopronban és a pesti piaristáknál végezte iskoláit. Huszonkét évesen már egyetemi diplomásnak mondhatta magát. Ekkor már négy nyelven verselt: magyarul, latinul, németül és franciául.
Joggyakornokként került Orczy Lõrinc báró pesti házába, ahol a ház fiának tanítója lett. Orczy megkedvelte, és szívesen látta szalonjában, ahol a felvilágosodás korabeli értelmiségi ifjúságával is találkozhatott. Baróti Szabó Dávid, Kazinczy Ferenc és Batsányi 1787-ben megalapította az elsõ magyar irodalmi társaságot (Kassai Magyar Társaság). Elindították a Magyar Museum (1788–1792) címû irodalmi folyóiratot – az elsõ ilyet Magyarországon. A francia forradalom eszméinek nagy híve lett. 1792-ben a Magyar Museumban megjelent A franciaországi változásokra címû verséért feljelentették, nézetei miatt 1793-ban elbocsátották állásából. Megvádolták a Martinovics-mozgalomban való részvétellel is, a perben tisztázódott ugyan, mégis egyévi börtönre ítélték „veszedelmes elvei” miatt. Elõbb a budai, majd a kufsteini börtönben raboskodott.
Szabadulása után Bécsben vállalt hivatalt. 1805-ben vette feleségül Baumberg Gabriellát, az ünnepelt osztrák költõnõt. Mikor Napóleon császár 1809-ben bevonult Bécsbe, Batsányi a szabadítót remélte benne. Õ fordította le Napóleon kiáltványát, melyben az osztrákoktól való elszakadásra szólítja fel a magyarokat. A békekötés után kivonuló franciákat követve még ebben az évben Párizsba költözött, Napóleon évi 2000 frankos anyagi támogatást nyújtott neki.
A császár bukása után Batsányi jelentkezett a Párizsba bevonuló osztrákoknál, akik 1815-ben a spielbergi börtönbe vetették, majd 1816-ban a feleségével együtt internálták: szigorú rendõri felügyelet mellett élt a felsõ-ausztriai Linzben. Hitvesének elvesztése után egyre nehezedõbb magányban élt 1845. május 12-én bekövetkezett haláláig. 1843-ban, 80 éves korában a Magyar Tudományos Akadémia felvette levelezõ tagjai közé.