Veszprém megyében zökkenõmentes volt az átalakulás
– Milyen út vezetett a megyei elnöki székbe?
– Pápán születtem, most is pápai vagyok. Irányítástechnikai mûszerész voltam, és a Vasvári Pál Nevelõotthonban dolgoztam Budapesten elõször gyermekfelügyelõként, aztán nevelõtanárként. Tanulni kezdtem a pedagógiát, végül Gyõrben végeztem el a tanítóképzõt. Aztán laktam Pápakovácsiban, ott alpolgármester is voltam egy ideig. Ezt követõen jött a FIDESZ-es idõszak, 24 évig dolgoztam irodavezetõként, politikai munkatársként. Közben megválasztottak megyei képviselõnek. 2008 áprilisától társadalmi alelnöke, 2014 õszétõl pedig elnöke lettem a Veszprém Megyei Közgyûlésnek.
– A közigazgatás átszervezésével alapvetõen megváltozott a megyei önkormányzatok szerepe. Hogyan zajlott ez a folyamat Veszprém megyében?
– Az átalakulást még Lasztovicza úr vezényelte, aki jó kapcsolatot ápolt az akkori kormánymegbízottal, Dr. Kovács Zoltánnal. Részben talán ennek is köszönhetõ, hogy a folyamat páratlanul zökkenõmentesen, mondhatni példaértékûen zajlott le. Nem volt huzakodás, veszekedés sem az eszközök átadásánál, sem pedig a személyi kérdések megoldásánál. Amit pedagógus lévén személy szerint én is sajnáltam, hogy át kellett adnunk intézményeinket, köztük az iskolákat is. A jó viszony persze megmaradt, elnökként nagyon sokszor meghívnak ezekbe az intézményekbe, tehát továbbra is tartjuk a kapcsolatot. Jelenleg mintegy 22-23 munkatársam van, hiszen a feladatátcsoportosítás létszámleépítéssel is járt.
– A megyei önkormányzatok kapták feladatul, hogy az ide szánt uniós fejlesztési források szétosztásában közremûködjenek. Felkészültek erre a munkára?
– Szintén Lasztovicza úr kezdeményezésére, még az elõzõ ciklusban alakult nálunk egy szakmai kollégium az információk begyûjtésére, a projektötletek kidolgozására. Részt vesz benne a város, az egyetem, a kamara, a megye vezetése és a kormánymegbízott is. Vannak állandó és meghívott tagjai a testületnek, mely mind a mai napig mûködik. Ez egy nagyon jó ötlet volt, hiszen intézményes alapot szolgáltatott a források szétosztásának megtervezéséhez. 45 milliárd forint jut fejlesztésre a megyének a következõ hét évben, ezt az összeget kell a leghatékonyabban, legcélszerûbben felhasználni. Természetesen a prioritás a munkahelyteremtés, és az innovatív lehetõségek kihasználása.
– Veszprémi sajátosság, hogy rengeteg kistelepülés van a megyében. A projekttervek összeállításánál mennyire tudják az õ igényeiket figyelembe venni?
– Az természetes, hogy igyekszünk mind a 218 településünk igényeit kielégíteni. Kollégáimmal (fõépítész, jegyzõ, alelnök) rengeteget járjuk a falvakat, emellett járási és kistérségi fórumokon találkozunk a polgármesterekkel és építészekkel. Arra biztattuk õket, hogy nyugodtan engedjék el a fantáziájukat, és legmerészebb álmaikat is fogalmazzák meg elképzeléseikben. Ennek eredményeképpen mintegy 1200 projektötletet sikerült összegyûjtenünk. Persze egészen különleges dolgokkal is találkoztunk, mint például sífelvonó és sípálya építése egy nagyon kis településen, és hasonlók. Persze döntõen az igazi tervek jöttek be: óvoda kell, járdafelújításokra, csapadékvíz-elvezetésre, csatornázásra van szükség. A kistelepülések lakosságmegtartó erejének növeléséhez véleményem szerint komoly közút- és közlekedésfejlesztésre van szükség a megyében.
– A területfejlesztés esetében változik a pályáztatás rendje. Mennyit tudnak errõl?
– Korábban „fentrõl” kiírták ezt meg azt a pályázatot – például ha kellett ravatalozó, ha nem, arra lehetett pályázni. Most a beérkezett projektek orientálják a pályázat valódi kiírását, ilyen szempontból sokkal gyakorlatiasabb, valóság közelibb lesz a rendszer. A közelmúltban Rákossy Balázs államtitkár járt nálunk pályázati konzultáción, ahol mi két fontos kérdést vetettünk fel. Egyrészt azt tapasztaljuk, hogy az önkormányzatok, fõleg a kisebbek nem rendelkeznek önerõvel, tehát erre kellene megoldást találni. Másrészt az elbírálás, a pénzelosztás tényleges metodikája még mindig nem teljesen tiszta elõttünk. Reméljük, minél elõbb választ kapunk a kérdéseinkre!
Veér Károly