Az államalapítás együtt járt a közigazgatás kiépülésével. A királyság területén lévõ várral erõsített helyek, azaz a városok lettek a székhelyek, ahol egy adott terület egyházi és világi közigazgatási központja volt.
Ebbõl a korból csak egyházi intézmények, püspökségek és apátságok alapításáról maradtak fenn hivatalos iratok, oklevelek. A mintegy tucatnyi oklevél azonban csak részben felelt meg a késõbbi korok köve-telményeinek, s ezért az idõk folyamán eredeti szövegezésükön olykor többször is változtattak.
Errõl a korszakról árulkodnak a pécsi és a veszprémi püspökségek alapítólevelei. Egy püspökség részben saját birtokainak jövedelmébõl élt, részben a joghatósága alá tartozók hozzájárulásából. A veszprémi püspök I. (Szent) István adományából megkapta Õsit, Kért és Berényt, Fülét, valamint Marcalfõt, a Marcal folyó eredetének vidékét, joghatóságát pedig több vidéki megyére kiterjesztette az uralkodó. Székhelyük Kolon, Székesfehérvár, Veszprém és Visegrád várak, városok voltak. Az említett területek utóbb javarészt Zala, Fejér, Veszprém és a mai Pest megye dunántúli területeit magába foglaló Pilis megyéknek feleltek meg.
I. (Szent) István eredeti oklevelének sorsáról annyit tudhatunk, hogy 1257-ben a királyi udvarban és a 13. század utolsó harmadában a Tihanyi Konventben hiteles átírást készíttettek róla a korabeli veszprémi püspökök, Pál (1259-1274) és Benedek (1289-1311).
Ezek sem maradtak azonban ránk tökéletes formában. Ezen ne csodálkozzunk, hiszen az eredeti ekkor nem is volt Veszprémben. Egy 1342. évi oklevél arról tudósít, hogy az ifjú Zegerjei György 10 márkáért visszaszolgáltatta a veszprémi egyháznak Szent Istvánnak a veszprémi egyház részére adott adománylevelét és IV. Bélának ezt megerõsítõ oklevelét, amelyek a veszprémi egyház kifosztása alkalmával kerültek a fiatalember családjának birtokába. Veszprémet 1276-ban dúlták fel Csák Péter nádor katonái, elpusztítva mindent, ami érték volt a püspöki városban, beleértve az akkori párizsi fõiskolához hasonlítható veszprémi iskolát is.
Tehát 1276 és 1342 között két nemzedéken át a veszprémi egyháznak nem volt kezében sem az eredeti adománylevél, sem annak megerõsítése, s így érthetõ, hogy megpróbáltak – ahogy tudtak – gondoskodni ennek a püspökség birtokjogait igazoló fontos okiratnak a hiteles másolatáról. Szigorúan véve sem a ma ismert IV. Béla-féle királyi, sem a tihanyi hiteleshely által kiállított másolatról nem állítható, hogy hiteles. Hogy mi lett az elveszett, majd megkerült eredeti oklevelekkel, az a múlt ködébe vész.
Örülhetünk mégis, hogy múltunkból ennyi ránk maradt, s szövegük szinte tökéletes összecsengése hitelesíti azt a véleményt, hogy I. (Szent) István király oklevelének szövege maradt ránk – még ha romlott formában is.

Az oklevél fényképét Gáty István
(Veszprém Megyei Levéltár) készítette.