Kucserka Tamás Veszprémben született, 1983. július 18-án. A veszprémi Lovassy László Gimnázium után a Pannon Egyetem környezettudoményi szakán tanult tovább.

– Mikor találkoztál elõször a fafaragással?
– Péter Pál napokon már többször láttam fafaragókat és a munkáikat, amelyek nagyon megtetszettek. Ezért 2003 októberében jelentkeztem egy fafaragó szakkörre itt, Almádiban, a Pannónia Kulturális Központba. Teljesen véletlenül kerültem Szabó István keze alá. Ez valójában úgy indult, hogy én szobrokat szerettem volna faragni. Végül valamiért nem az az oktató jött, aki a figurális faragást tanította volna, hanem Pista. Amikor mondta, hogy mit fogunk faragni, nagyon megtetszett a motívumvilág is, meg hogy egy kis jelentéktelen vésésbõl milyen szép dolgokat lehet kihozni.
 Pista tagja az Ajkai Képzõmûvészeti Egyesületnek, vezetõségi tagja a Veszprém Megyei Népmûvészeti Egyesületnek, és Ajkán, Szentgálon és Balatonalmádiban is mûködnek csoportok az õ vezetésével. Õ már a szakkör elején tehetségesnek tartott, így aztán maradtam. Mára minden péntek délutánomat a Pannóniában töltöm, ahol nem csak én tanulok és fejlõdök – muszáj a kisebbeknek, újabbaknak is besegíteni. Elég vegyes a társaság az életkort nézve, Szentgálon a nyári táborban például tanul egy nyugdíjas bácsi is.

– Mit szólnak a csoporttársaid, barátaid? Nem olyan hobbit választottál, ami manapság nagyon divatos…
– Nagyon tetszik nekik. Minden barátomnak faragtam egy medált, vagy a monogramjukkal, vagy olyan szimbólummal, ami tükrözi az õ egyéniségüket, és ez egy erõs kapocs közöttünk, amit nagyra értékelnek.

– Mi fogott meg a faragásban?
– Mindig is kreatív ember voltam, sokat festettem, rajzoltam. A faragás egy olyan dolog volt, amit még nem próbáltam ki. Az, hogy elõttem van egy fadarab, és a saját fantáziámra van bízva hogy mit hozok ki belõle, elég nagy kihívás, és a végén sikerélmény látni a kész mûvet, fõleg ha szép.
Bakonyi és balatonfelvidéki motívumkincseket használok, ami egy izgalmas világ. Mindennek megvan a jelentése, például a hegyes szirmú virág a férfit, a gömbölyû szirmú a nõt jelképezi. Ha nem egyformák a levelei vagy szirmai, akkor fogyatékosságra utal. A tölgyfa az lehet életfa is, a gazdag díszítettség pedig termékenységet szimbolizál. Az is megvan, hogy ezeket a motívumokat hogy lehet összekötni. Az egész egy komplex jelrendszer, ami mégis változó, hiszen szinte mindenhol másképp értelmezik a részleteket vagy egész nagy eltérések is lehetnek különbözõ területek motívumrendszerei között.

– Miért pont fa?
– Jó kérdés. Amikor belekóstoltam a faragásba egybõl megszerettem az anyagot is, így ennél maradtam. Külön szerencse, hogy az egyetemen növénytanból szigorlatoztam, így némi anyagismeretet is tanulhattam, nem csak a gyakorlati fogásokat.

– Szeretnél ebbõl megélni?
– Nem. Hobbi szinten csinálom, nem azért, hogy megéljek belõle. Késõbb szeretnék a tanulmányaimnak megfelelõ irányban elhelyezkedni, a faragás mindig egy kikapcsolódás, feltöltõdés számomra, és nem is akarom, hogy valaha is megélhetéssé váljon.
A célom egyenlõreegyelõre az, hogy minél több szép, egyedi dolgot faragjak, családnak, barátoknak, illetve zsûriztetni is szeretném a munkáimat, hogy elérjem a népi iparmûvész címet.

– Hol lehet látni a munkáidat?
– Városi rendezvényeken, a Borhéten vagy Péter Pál napkor kiállítjuk a tárgyainkat. Egyedi kiállításom még nem volt, de nemrég kerestek meg egy galériától. A Pannóniában is volt már szó arról, hogy lesz majd kiállítás, de ez még a jövõ kérdések.