A pápai végvár jelentõsége
Pápa vára és vele egybeépült végvárvárosa az 1570-1580-as években mind az osztrák Haditanács, mind a magyar rendek török elleni védelmi koncepciójában elõkelõ helyet foglalt el. A hadügyet irányító központi kormányszerv Gyõr legfontosabb elõváraként számolt vele. A pápai végváriak feladata ekként nem pusztán a Marcal folyótól nyugatra fekvõ, Alsó-Ausztriával közvetlenül szomszédos Vas és Sopron megyék területére irányuló török portyák feltartóztatása, hanem egy esetleges ellenséges hadjárat esetén az oszmán sereg minél tovább történõ lekötése, illetve Gyõr ostroma alkalmával jelentõsebb erõinek elvonása volt. Pápa tehát a fõvár és a szintén kiemelt jelentõségû Veszprém után a végvidék harmadik legjelentõsebb erõssége volt.

Török uralom alatt
A pápai végvár Kodzsa Szinán nagyvezír 1594. évi hadjárata idején mégsem tudta megfelelõen betölteni azt a feladatkört, melyet egy nagyobb török támadás esetén a bécsi katonai vezetés szánt neki. A végvidék központjának, Gyõrnek 1594. szeptember végén történt feladását követõen ugyanis Pápa német és magyar katonasága a vár ellen vonuló tatár csapatoktól való félelmében és azok felszólítását követõen az október 2-áról 3-ára virradó éjszaka üresen hagyta a védelmezésére bízott erõsséget.
A pápai végvár jelentõségét elfoglalását követõen az oszmán katonai vezetés is azonnal felismerte. A pápai szpáhik nem hagyták kihasználatlanul a kínálkozó lehetõséget, hogy a mesés gazdagságáról híres Rábaköz falvait, illetve Alsó-Ausztria közelebb fekvõ településeit prédálják fel, vagy kényszerítsék portyáikkal állandó adóztatásra.

Visszafoglalni!
1597-ben Károly õrgróf és köre kapva kapott Nádasdy Ferenc már korábban tett javaslatára, hogy Pápa ellen vonuljanak. Ez a Fekete Bégnek természetszerûleg érdekében állt, hiszen a végvár visszafoglalása közelben fekvõ birtokai három esztendeje tartó pusztulásának vetett volna véget. Pápa visszavétele – Tata május végi elfoglalását követõen – ugyanakkor elõkészíthette Gyõr visszafoglalását, hiszen ezáltal keleti és déli irányból részben elvágták volna utánpótlásától..

Az ostrom
A 24 000 fõt számláló keresztény sereg augusztus 13-án a Rába, a Marcal és a Tapolca patak mocsarain átvágva ért Pápa alá, melytõl ekkor még egy viszonylag távolabb fekvõ, biztonságosnak tûnõ helyen táboroztak le. Augusztus 19-én délután két óra tájban az ágyúk vágta két tekintélyesebb résen, a veszprémi kapu közelében és a tóparti rondella melletti kisebb védmûnél két nagyobb egységben indultak rohamra a keresztény csapatok. Az egyszerre két oldalon megindított roham a törökök véres ellenállásába ütközött. Mindeközben a támadók a széles vizesárkon való átkelés céljából 100-100 ebben jártas katonával egy-egy kisebb hidat igyekeztek emelni, illetve az árkot feltölteni. Miután mindez végül mintegy két óra alatt sikerült, a franciák egysége negyedóra alatt heves tüzeléssel elõrenyomult és a svábokkal együtt harcoló olaszok bátor elõretörését követõen – mely ez elõbbi helyrõl jelentõs török erõket vont el – sikerrel tört be a palánkon ütött résen és hatolt be a nyugati rondellába. Ezután a törökök helyzete egyre menthetetlenebbé vált. Jóllehet a tavat árkok segítsé-gével a császári csapatoknak részben sikerült az elmúlt napokban lecsapolni és kiszárítani, többen mégis ismét a mocsárba süllyedtek. A svábok és az olaszok azonban szintén bejutottak a városba, és elfoglalták a délkeleti rondellát. Erre az életben maradt törökök fejvesztve vonultak vissza a várba.

Vége a török uralomnak
A törököknek ezután már nem sok esélyük volt hosszabb kitartásra. A keresztény tüzérek ugyanis elõbb a városban hátrahagyott saját, majd az oda bevontatott császári lövegekkel vették tûz alá a viszonylag kis területû várkastélyt. Miután a védõk ekként életben maradásukra nem sok reményt láttak, augusztus 19-én este kilenc órakor Miksa fõherceggel tárgyalásokat kezdtek a vár feladásáról. A szabad elvonulás feltételeként azonban mindenüket a várban kellett hagyniuk és „fedetlen fõvel, szablya, kabát, felöltõ, pénz és bármiféle fegyver nélkül” kellett kivonulniuk.

Újra a fejlõdés útján
A még több mint egy fél évtizedig zajló háború idején indult meg Pápa fejlõdése újra, amikor enyingi Török István került a fõkapitányi tisztségbe. Török alatt újra és valóban megkezdõdött a város újjáépítése, majd Bocskai István felkelését követõen, az 1606-tól beköszöntõ, úgynevezett „háborús békeévek” idõszakában a végvárváros ismét nyugalmasabb katonai-polgári hétköznapjait élte.

Pálffy Géza: Pápa a török háborúban címû tanulmánya alapján összeállította:
Veér Károly