Elhunyt Kékesi István, Csót polgármestere
„Kékesi István 1957. október 14-én látta meg a napvilágot Zalaegerszegen, Kékesi István és Tarr Éva második gyermekeként. A Liszt Ferenc zenei általános iskola elvégzése után következett az a fényét sohasem veszítő négy év a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. A tanulmányok mellett klarinétozni tanult, kiválóan játszott szeretett hangszerén.
A középiskolai éveket követően a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán ének-népművelés szakon szerzett diplomát. Később elvégezte a történelem szakot is. 1982-ben érkezett Csótra, itt kapott állást az általános iskolában. Itt tanított, itt élt, és 1989-ben a Csóthi Géza Általános iskola igazgatója lett.
1998-ban következett be az a nagy változás életében, amely egész további sorsát meghatározta. Ebben az évben választották meg a község polgármesterének, és kezdetét vette az a közel 28 esztendő, amely ennek a településnek a felvirágzást, a töretlen előre haladást, a szellemi és anyagi gyarapodást hozta magával.
A falu a polgármester álmai, tervei, elképzelései mentén egyre épült, szépült. Mindehhez szükség volt az ő páratlan közösségépítő erejére, amelynek nyomán az itt élő emberek alkotó, többre-jobbra törekvő tagjai lehettek ezeknek a közösségeknek.
Rendszeressé tette a kirándulásokat az általános iskolásoktól kezdve a nyugdíjasokig, és nem állt meg soha abban a törekvésében, hogy a jól szervezett programok által maradandó élményeket adjon mindenkinek, aki hozzá csatlakozott. Ismertek és kedveltek voltak azok a külföldre szervezett utak, amelyekhez annyi emlék, annyi felejthetetlen idő fűződik. Amelyeken együtt jártunk Bécstől Münchenig, Plzentől Prágáig, Kranjska Gorától Velencéig, Nizzától Barcelonáig, hogy csak néhányat említsek. Az utazások alatt mindig ő állt a társaság középpontjában, megszámlálhatatlan derűs percet szerezve mindannyiunknak utánozhatatlan humorával.
Ebbe, az eredményekben, sikerekben gazdag életbe szólt bele mintegy négy esztendővel ezelőtt a betegség, mely kezdetben mozgásszervi gondok képében jelentkezett. Az idő múlása aztán egyre több, egyre súlyosabb megpróbáltatást hozott magával, és ő egyre csüggedtebben vette tudomásul, hogy egy láthatatlan kéz elindította azt az órát, amely a neki jutó idő hosszát méri. Sokan próbáltak meg a nehéz időkben a segítségére lenni. Ám egy ideje már nem segített semmi, és ő lélekben feladta.
Úgy döntött, hogy elég volt a szenvedésből, hogy értelmetlen minden, ami vele még történhet. Meg akart halni, és erről az útról már senki és semmi nem téríthette le. Április 21-én csendben becsukta maga mögött a lét kapuját.”
Veér Károly