„A díszpolgári cím elnyerése még inkább munkára sarkall!”
– Fiatal jogászként fordult a helyi közélet, politika felé az 1980-as évek végén. Milyen indíttatásból, hiszen lehetett volna sikeres ügyvéd is, ha választott pályáján marad?
– Mindig érdeklõdtem a történelem, a világ folyamatai, a helyi ügyek iránt is, de kezdetben egyáltalán nem volt tudatos a közéleti szerepvállalásom. Aztán ez megváltozott 1988-ban, amikor megalakítottuk a Fideszt, aztán 89-ben létrehoztuk itt a városban az Ellenzéki Kerekasztalt, és azt tapasztaltuk, hogy nagyon sokan csatlakoznak hozzánk, akik úgy gondolták, hogy az addigi rendszer nem mûködhet tovább. Valóban lehettem volna sikeres ügyvéd, hiszen közel kétszáz folyamatban lévõ ügyet voltam kénytelen a kollégáimra hagyni, amikor megválasztottak polgármesternek 1990-ben. Akkor egyébként még úgy gondoltam, hogy négy évre vállalom a városvezetõi szerepet, és aztán visszamegyek ügyvédnek. Mégsem így történt, komoly rábeszélések hatására vállaltam az újabb jelöltséget, magam is éreztem, hogy még épp csak elkezdtük a munkát, s azt folytatni kell. Aztán jött az 1998-as országgyûlési választás és volt esély arra, hogy a baloldali kormányzást koalíciós kormányzással át lehet fordítani jobbközép irányba. Ekkor sokan úgy gondolták, hogy az addig megszerzett politikai tapasztalataim és ismertségem alapján jó jelölt lehetek az országgyûlési választásokon, és el is nyertem a választók bizalmát. Innentõl kezdve már polgármesterként és országgyûlési képviselõként dolgoztam a város érdekeit szem elõtt tartva. A kezdetekkor nem terveztem, hogy profi politikus leszek, ezt az élet hozta magával. Szerencsére a Fideszen belül mindig jó volt a támogatottságom és azt is éreztem, hogy a város polgárainak többsége is támogat, elismeri a munkámat. Ez nagyon fontos, hiszen ez viszi tovább a megkezdett úton az embert. Ez nem egyszemélyes munka, a helyi közösséggel együttmûködve lehet eredményt elérni. Külön köszönöm az engem támogató önkormányzati képviselõk munkáját.
– Önt az elsõ önkormányzati választások óta mindig megválasztották polgármesterré és 20 év után azért kellett elbúcsúznia a városvezetõi széktõl, mert egy újabb feladattal bízták meg, Orbán Viktor miniszterelnök Veszprém megye kormánymegbízottjává nevezte ki. Mi a siker titka?
– Hogy miért bíznak bennem ennyi idõn keresztül akár a város polgárai, akár mások, azt leginkább tõlük kellene megkérdezni. Azt hiszem ebben szerepet játszik az egyéniségem, a családom, a jogászi múltam, de talán a sportmúltam is. De hadd idézzem fel az 1990-ben, a református öregdiákoktól kapott gratuláló levelet, melyet a polgármesterré választásom alkalmából írtak. Az állt benne: ne gondold, hogy magadnak köszönheted csak. Köszönheted nagyszüleidnek, szüleidnek, rokonságodnak, barátaidnak. S ha majd harmadszor is megválasztanak, akkor tekintheted a magad sikerének, mert abban már benne lesz nagyon sok munkád. Ma is megvan ez a levél, és bár elõször furcsa volt ezeket a szavakat olvasni, ma már tudom, igaz. Talán szerencsém is volt, olyan ügyeket vállaltam fel, ami érdekelte az embereket, ami fontos volt számukra. Számunkra pedig a városlakók véleménye volt fontos, tudni, hogy õk mit szeretnének. Ezért is, számtalanszor megkérdeztük a helyieket, és a válaszok alapján készítettük el a tervet a város fejlesztésére. 1992-ben fogadtuk el, és mára ezek a tervek megvalósultak: a sportcsarnok, a fürdõ, a belsõ- és külsõ elkerülõ út, az ipari park, a Tókert csatornázása, a Fõ tér és a kastély felújítása, iskolaépítések és még sorolhatnám. Vettünk egy mély levegõt és csináltunk valami nagy dolgot, aztán több kisebb következett, majd újra egy nagy levegõvétel, és belevágtunk megint valami jelentõs feladatba.
– 26 év nagyon hosszú idõ és nagyon sok munkát jelent. Van olyan idõszak, ami különösen emlékezetes?
– Talán az elsõ önkormányzati ciklus. A képviselõ-testület rendkívül „színes” társaság volt. Addig az ország komoly demokrácia-deficittel küzdött, és a választások után nagyon sok energia szabadult fel, mindenkiben hatalmas volt az alkotókészség. Vegyes volt a testület összetétele, nem volt többsége senkinek, sikeres kompromisszumkötések zajlottak, a végére szinte baráti társasággá kovácsolódtunk. Komoly kérdés volt például, hogy mi legyen a volt orosz laktanyával, hogyan alakítsuk át mûködõképessé, fenntarthatóvá az iskolarendszert. Voltak persze konfliktusok, álmatlan éjszakák, de tudtuk kezelni egymást. Az biztos, hogy nem nyolc órás munkanapokat éltem meg akkor sem, és nagy teher hárult a családomra, akik mindig támogattak, de jó néhányszor el kellett viselniük a távollétemet. A politika sajnos sokszor a familiáris viszonyokat is erodálja. Egyszer megkérdezték tõlem, belevágnék-e még egyszer. Hát…sokkal jobban meggondolnám, mint akkor, noha ugyancsak sok szép pillanatot éltem át ez idõ alatt.
– A kormánymegbízotti, majd államtitkári feladatok elszólították a városból. Mennyire tudott mégis pápai maradni, mennyire van lehetõsége figyelni a város életét, kapcsolatot tartani az itt élõkkel? Amíg polgármester volt, az emberek lépten-nyomon köszöntek, megálltak az utcán, váltani önnel néhány szót. Ma is megvan ez?
– Ha itthon vagyok ma is így zajlik, mindig megtalálnak a pápaiak. Lehetõség szerint minden hónapban tartok fogadóórát, több mint 80 település országgyûlési képviselõje vagyok, és nagyon sok helyre kell eljutnom az országban is. A képviselõi feladatok mellett ott van a kormányzati munka is, így idõnként kevesebb idõ jut az itthoniakra, de úgy érzem, hogy nem változott a viszonyom a pápaiakkal. Amit észreveszek, az az, hogy a mostani fiatalok nem ismernek annyira, mint polgármester koromban, amikor én adtam át nekik az elismeréseket, én köszöntöttem õket, ott voltam a diákversenyeken, rendezvényeken. A városért való munka azonban nem változott, a közéletben továbbra is részt veszek, hiszen a város, úgymond „megrendelõként” fordul hozzám, hogy mit intézzek el. Amolyan csendes üzemmódban mûködök, segítem a város elõbbre jutását, és nem az a fontos, hogy látványosan hirdessem, milyen ügyeket intéztem el, akik ismernek, úgyis tudják, hogy sok mindenben közremûködök. Néha persze tudatni kell az emberekkel, hogy egyes dolgok nem maguktól történtek.
– Meglepte a díszpolgári cím elnyerése?
– Inkább az lepett meg, hogy egyáltalán felterjesztettek erre a címre. Én mindig azt mondtam, hogy aktív politikus esetében egy ilyen kitüntetés politikai vitákat gerjeszthet – akár emberi gyarlóságból, akár politikai tudatosságból -, amit talán szerencsésebb elkerülni. Nem szerettem volna, ha ilyen jellegû vita lenne személyem körül. A másik gondolatom pedig az volt, hogy mennyi munkát kell még elvégezni. A díszpolgári címre való felterjesztés mégis nagyon jól esett, sokan javasoltak, és az is megtisztelõ, hogy ilyen kiváló emberek sorába kerültem. Köszönöm mindazoknak, akik felterjesztettek, és köszönöm azoknak, akik támogatták a felterjesztésemet a testületben. Ez még inkább munkára sarkall és még nagyobb erõt ad.
A www.papa.hu cikke alapján