Kettõs jubileumot ünnepelt a veszprémi Bakonykarszt Zrt.

– Kettõs vagy hármas jubileumot ünnepeltek?
– Ha beleértjük azt is, hogy 250 évvel ezelõtt adott megbízást Koller Ignác püspök Tumler György molnármesternek az elsõ veszprémi vízmû, vagyis egy vízemelõ-szerkezet megépítésére, mely biztosította a veszprémi vár vízellátását, akkor mindenképpen hármas jubileumról beszélhetünk. 120 éve, 1896. október 1-jén indult el a víziközmû szolgáltatás Veszprémben, és éppen 20 éve annak, hogy jelenlegi víziközmû-szolgáltató társaságunkat, a Bakonykarszt Zrt.-t megalapították.

– Milyen módon tisztelegtek az elõdök elõtt, hogyan ünnepelték meg a vízmûves sikereket?
– A 120 éves évfordulóra készülve elõvettük és leporoltuk a 20 évvel ezelõtti elképzeléseinket. Már akkor szerettünk volna egy víziközmû múzeumot kialakítani a veszprémi Kittenberger utcai, régóta üresen álló gépházunkban, illetve a mellette, az ugyancsak funkció nélkül maradt trafóházban. A kutakodás közben arra is fény derült, hogy a veszprémi vízszolgáltatás tudományos kutatójának, Bolgár Mihály piarista tanárnak egykoron állított emléktábla a II. világháború során eltûnt a gépház faláról. Ezt is szerettük volna pótolni. Emellett az az igény is megfogalmazódott bennünket, hogy – a már eddig megjelent könyvek, kiadványok után -, most egy olyan technika-, szakma- és helytörténeti könyvet is elkészítsünk, mely a korábbi emlékeket a levéltárakban fellelhetõ kordokumentumokkal – levelezésekkel, jegyzõkönyvekkel, újságcikkekkel – egészítse ki, és ezzel egy új nézõpontot adjon a történetnek.
– Korábban mindezt forráshiány miatt nem tudtuk kivitelezni. Pályázatra vártunk, de sajnos hiába, ilyen jellegû kiírás egy se jelent meg. Most a terveinket a döntéshozó tulajdonosaink, munkavállalóink és a szakmát gyakorlók elé tártuk. Támogatásukkal, széles körû összefogással végül sikerre vittük az ügyet. Sokan, sokféle módon vettek részt a munkában: anyagiakkal, tárgyakkal, eszközökkel, hétvégi, vagy munkaidõ utáni sok-sok kisebb-nagyobb feladat elvégzésével. A közös munka öröme volt az, ami az ünnepségen visszatükrözõdök a szemekben.

– Kiknek és mit szerettek volna üzenni mindezzel?
– Széles a spektrum. Nyilván gondoltunk a szakemberekre, akik a 120 év alatt a vízmûvet üzemeltették, illetve azokra is, akik majd folytatják ezt a munkát. Mindez szólni kívánt a tulajdonosainknak is – tisztán önkormányzati tulajdonban lévõ társaságként meg akartuk mutatni múltunkat, értékeinket, hogy a települések átérezhessék, milyen mély történelmi gyökerekkel rendelkezõ céget jegyeznek.
– Fontosnak tartottuk megszólítani a jövõ szakembereit, a mai fiatalokat is. A mi ágazatunk is szakemberhiánnyal küzd. A korábbi évtizedekben méltán voltunk büszkék vízépítõ mérnökeinkre, akik távoli országokat bejárva öregbítették a magyarok hírnevét: mûszaki létesítményeket terveztek, építettek. Ma már ott tartunk, hogy gondot okoz a vizes szakemberek pótlása a fizikai munkát végzõk körében is. Meg akartuk mutatni ezt a csodálatos szakmát, az eredményeket, sikereket, és ezzel kívántuk felkelteni a szülõk, és a fiatalok érdeklõdését a víziközmû ágazat iránt.
– Szoros kapcsolatban állunk a Pannon Egyetemmel is, a hallgatók gyakran látogatják a laborunkat, szennyvíztisztító telepünket. A szakmatörténeti kiállításon még több információt tudunk szemléletesen átadni nekik.

– Egy múzeumot üzemeltetni is kell. Ezt hogyan tudják megoldani?
– Alapvetõen víziközmû szolgáltatók vagyunk, úgy tartjuk, a suszter maradjon a kaptafánál. Ezért nem lesz állandó nyitva tartás. Idõszakosan – nyílt napok keretében –, esetleg elõre egyeztetett idõpontban szeretnénk látogathatóvá tenni a tárlatot.
– Az oktatás irányába is nyitni fogunk. Az elsõ nyílt napunkra meghívjuk a veszprémi általános és középiskolák igazgatóit. Tematikus órákat, elõadásokat tervezünk. Ezekhez most formálódik a csapat, ez egy újabb kihívás.
– Arra is gondoltunk már, hogy feldolgozzuk a Veszprém környéki vizes kötõdésû helyeket egy térkép formájában. Szeretnénk továbbá vetélkedõket, akadályversenyeket is szervezni – például a Víz Világnapja, vagy a Föld Napja alkalmából. Ezek célja – a kikapcsolódás mellett – a hasznos információk átadása. Ehhez persze partnerek is kellenek.
– A szomszédunkkal – a Veszprémi Állatkerttel is vannak terveink. Nekik is van oktatóközpontjuk, õk is fogadnak csoportokat – ha keresünk, biztosan találhatunk közös pontokat.
– A nyári táboroztatás gondolata is felmerült már, mi szívesen szerepet vállalunk ebben, átadjuk ilyen célra a területeinket, ha találunk partnereket, akik ebbe belevágnának. Persze ezek már igazán távlati elképzelések, de jól mutatják, hogy nyitottak vagyunk a jó elképzelések megvalósítására.

– Milyen momentumokat villant föl „A csõbe terelt források, avagy Vízkérdések és válaszok” címû könyv, melyet a jubileum alkalmából adtak ki?
– A víziközmû szolgáltatás 120 éves történetének legizgalmasabb pillanatait mutatja be, a döntések meghozatalának körülményeire világít rá, arra a vajúdásra, ami végbement mielõtt 1896-ban – a millenium évében – végre döntöttek, hogy Veszprémnek legyen vezetékes vize. Ehhez kellett Bolgár Mihály, aki kinyitotta a szemeket, rávilágított, hogy ez így nem mehet tovább: szennyezettek a kutak, büdös van a csatornák környékén, mert nem szervezett a szennyvíz elvezetése. Sajnos egy tûzvész is kellett ahhoz, hogy az emberek, az akkori vezetõk rádöbbenjenek, hogy nincs elegendõ oltóvíz a városban.
– A másik érdekesség a tervezés, kivitelezés körüli hercehurca. Meglepõ, de az akkori beszerzési eljárás nagyon hasonló volt a mai közbeszerzéshez. A dokumentumok jól mutatják, hogy az emberek akkor sem gondolkodtak másképp: a vesztes ajánlattevõ belekötött a nyertesbe, megtámadta a döntést, akadályozta a szerzõdéskötést, a folyamatokat. Érdekes, hogy 120 év eltelt, és misem változott! Az emberek hozzáállása is kísértetiesen hasonlít a maiakéhoz: a vízvezetékek építésekor az érintettek épp úgy háborogtak a felbontott utak, a a közlekedési akadályok miatt, mint a mai beruházások idején, pedig akkor még aszfaltos utak sem voltak.
– Ugyancsak érdekes volt felfedezni a vizes kötõdésû hõstetteket. Ezek egyike volt az a fiatal vízmûgépész, aki azzal, hogy 1944. telén az éj leple alatt hatástalanította a robbanószerkezetet, megmentette a viaduktunkat.
– Azt is szerettük volna megmutatni, hány és hány család, generációk életét itatta át a vízmûves lét. Voltak büszke, eredményes idõszakok, és voltak kudarcok, elfecsérelt évek is a 120 év alatt. Az 1950-es évek – a korábbi viszonylagos stabilitás, növekedés után – zaklatott korszakot hoztak, akkoriban nem szívesen lettem volna cégvezetõ. Gyorsan változtak az elvárások, a körülmények, nehéz volt megfelelni a gyakran irreális elképzeléseknek. Aztán 1960 végre stabilitást hozott. Megyei jellegû víziközmû szolgáltatók jöttek létre. Ez az intenzív és stabil idõszak egészen a rendszerváltásig tartott. Amikor az önkormányzatok visszakapták vagyonukat, a korábbi 33-ból 400 víziközmû szolgáltató lett Magyarországon. Újabb vajódás következett, meg kellett szülni az új mûködési modellt, az új elképzeléseket. A célok megfogalmazását követõen a fejlõdés – 1996-tól, amikor a mi társaságunk is létrejött -, újra elindulhatott. Ha összeadom a stabil éveket, jó, ha a 120-ból 90 év marad, amit a tényleges fejlesztésekre fordítottak. De még ehhez képest is szép eredménynek számít, amit mi 20 év alatt elértünk, és erre méltán büszkék is lehetünk.

– Az országban mindenütt folyik a csapvíz, a legtöbb településen ma már megoldott a szennyvíz-kérdés. Honnan indultunk, és meddig sikerült elérnünk?
– Az igény, hogy Veszprémnek legyen szennyvíztisztító telepe már az 1900-as években megfogalmazódott. 1910-ig két komoly terve is volt a városnak, de végül egyikbõl sem lett semmi. Döbbenetes, hogy több mint 70 évet – 1972-ig – kellett várni az elsõ szennyvíztisztító telep megépítésére. Ugyancsak meglepõ, hogy a vezetékes víz is csak az elmúlt 20 évben jutott el valamennyi településre. A mi területünkön 1995-ben vált teljessé a vízellátó rendszer, az ország egészére nézve pedig csak 2000 környékén sikerült megoldani ezt a problémát.
– Alig hihetõ, hogy a 90-es évek végén az 50%-ot sem érte el a csatornázottsági arány. Ehhez képes ma – 20 évvel késõbb – a mi mûködési területünkön ez az arány 90%-ra nõtt. A fennmaradó 10% így is 30 települést érint még. Az alapításunk óta hihetetlenül nagyszámú községbe, aprócska faluba jutottunk el. Ezért is érezhetjük úgy, hogy húsz év alatt százévnyit sikerült elõrelépni a fejlesztésekkel. Két évtized elég volt, hogy az elmúlt száz év eredményeit felülmúljuk.

Cseh Teréz
Fotó: Mazán Tibor