A siker sokszorozható: másolható mûködõ modellek

– A Nagykanizsai Kampusz hogyan illeszkedik a Pannon Egyetem szervezetébe, milyen szerepet tölt be annak életében?
– A Nagykanizsai Kampusz jó példája a mûködõképes hálózatos vidéki egyetemi modellnek. Már az is egy innovatív megközelítés volt, ahogy egykoron, 1999-ben dr. Gaál Zoltán professzor, rektorként meglátta a lehetõséget a megyei jogú városban, Nagykanizsában. A Georgikon Kar 2000-ben történt beolvadása után a zalai vonal megerõsítése jó iránynak bizonyult. Az elsõ pillanattól kezdve szigorú, következetes építkezés folyt.
– Akkoriban még könnyû volt szakokat indítani, másodlagos volt a mögöttük álló minõség. A mindenkori egyetemi vezetés azonban ragaszkodott a magas minõséghez, megértette velünk, hogy mindaz, amit építünk, csak akkor lesz életképes, ha a Pannon Egyetem egésze ugyanazt a szilárdságot türközi vissza minden pontján. Igazuk volt. Bár sokkal nehezebb utat kellett bejárnunk, de 17 év eredményei visszaigazolták õket. A Nagykanizsai Kampusz sikeres lett, kinyitotta az utat a Pannon Egyetem számára a somogyi, zalai térség felé, cserébe Nagykanizsa felkerülhetett a felsõoktatás térképére.

– Mûködõképes hálózatos vidéki egyetemi modellt említett. Mitõl lett ez sikeres?
– A mi modellünk a szigorú elvárás rendszerre, a társadalmi-gazdasági igényekhez való igazodásra és az önfinanszírozásra épült. Ez az a hármas, amitõl egy egyetemi kampusz fenn tud maradni. Mi mindháromban nagyon szép eredményeket értünk el.
– Fõ irányaink az informatika, a turizmus, illetve a közelmúlt újdonsága, az ipari víztisztítás. Meggyõzõdésünk, hogy a víztechnológia kérdéseire a következõ néhány évtizedben kell megtalálnunk a válaszokat. Mi már most keressük azokat.
– Oktatás, kutatás, disszemináció – ez a hármasfogat felépült Nagykanizsán, és ez adja a stabil mûködés alapját. Ez azt jelenti, hogy teljes oktatási portfóliót kínálunk: stabil alapszakokat, alatta a felsõoktatási szakképzéssel, felette mesterszakkal. A kutatási vonalunk egyik központja a Soós Ernõ Víztechnológiai Kutató-Fejlesztõ Központunk, melyet 2,5 éve indítottunk el. Az országban egyedüliként kínálunk ehhez kapcsolódóan egy posztgraduális víz- és szennyvízkezelõ szakmérnöki képzést, és éppen most készítjük elõ egy alapszak akkreditációját is. Megkezdtük az informatikai kutatóközpontunk kialakítását is, és évtizedek óta kutatunk kampuszunkon vidékfejlesztés-turizmus területén is.
– Szerencsére a harmadik láb, a disszeminálás terén is jól állunk, hiszen csak az lehet életképes, akirõl a környezete tud, akit jól ismernek. Esetünkben az információcsere lehetõségét elsõsorban az országos, illetve nemzetközi szintû konferenciáink adják, ezek biztosítanak teret az oktatás, az ipar, a szolgáltatás szereplõinek, hogy egy helyen, egy idõben megismerhessék egymás gondolatait, eredményeit.

– Ha az oktatás, a kutatás és a disszeminálás rendben van, akkor a finanszírozás is megoldódik. A három láb közül hol az egyik, hol a másik van fellendülõben – vagy a hallgatók száma növekszik, vagy épp a kutatásra fordítható pályázati forrásokból van bõség, idõnként pedig a céges megbízások, innovációs feladatok hozzák a bevételt. Az erõsebb mindig húzza az éppen gyengélkedõt. A lényeg az, hogy valamelyik mindig mûködõképes.

– Milyen jellegû munka folyik, illetve milyen eredményeket sikerült eddig felmutatni a Soós Ernõ Víztechnológiai Kutató-Fejlesztõ Központban?
– Soós Ernõ egy nagykanizsai születésû, rendkívül jó képességû mérnök volt. A General Electric Lighting nagykanizsai gyárában dolgozott fõmérnökként, késõbb pedig annak a vállalatnak a tanácsadója lett, akik ezt a víztisztítási technológiát megörökölték, megmentették. Nagy szerepe volt abban, hogy ebbõl a kis cégbõl – a Hidrofilt Kft.-bõl – mára Magyarország legnagyobb ipari víztisztító szolgáltató-fejlesztõ cége lett.
– Jómagam innováció menedzsmenttel foglalkozom, azzal, hogyan lehet az innovatív gondolkodásmódot szervezeten belül, vagy egy településen, egy városban kialakítani, illetve, hogy hogyan jönnek létre ennek a fundamentumai. A sok elmélet után nagyon izgatott a kérdés, vajon képesek vagyunk-e olyan ipari együttmûködést létrehozni, amely a piac számára is érdekes lehet?
– Voltak ugyan elõzmények, de alapvetõen egy teljesen új területen indultunk el 2,5 éve ennek a kutatóközpontnak a létrehozásával. Az innováció menedzsment leegyszerûsített modellje szerint három szereplõ kell a sikerhez: az állam, melyet jelen esetben Nagykanizsa Város Önkormányzata képviselt, az egyetem, a Pannon Egyetem Mérnöki Kara és Nagykanizsai Kampusza, valamint az ipart megtestesítõ Hidrofilt Kft. Az összefogás célja, hogy a szereplõk a piac számára érdekes kutatási témákat, területeket tárjanak fel, és létrehozzák ennek a feltételeit.
– Vagyis a feladat az volt, hogy létrehozzunk egy kutatási központot, ahol az ipar által megfogalmazott témákon dolgoznak a szakértõk úgy, hogy az értékes legyen mind a kutatók, mind a pályázatot kiírók számára. Ma ott tartunk, hogy nyolc fõállású alkalmazottja van a központnak, mely nem csak, hogy képes eltartani önmagát, de már a következõ négy évre is biztosított a finanszírozása a megrendelései, pályázati munkái alapján.
– Vidéken élõ szakemberként különösen nagy kihívásnak tartom, hogy hogyan lehet megtalálni egy megyei jogú városban azt az innovációs felületet, amellyel az adott város felkerülhet az ország, vagy akár a világ innovációs térképére. A modell, amit kitaláltunk mûködõképes, és könnyen másolható, csak mindenkinek meg kell találnia a saját területét. Nekünk szerencsénk is volt egymással, épp akkor találkoztunk a Hidrofilt Kft.-vel, amikor õk a nemzetközi kapcsolatépítés elején-közepén tartottak, és amikor a legjobban elkelt a külsõ segítség, mert ehhez a 25 éves tapasztalat már nem feltétlenül volt elegendõ. Jó volt látni, és végigcsinálni, hogyan válik egy okos magyar cég, exportképes magyar céggé. Miután találkoztunk a tulajdonossal, azonnal döntött, hogy összeáll a Pannon Egyetemmel. A várost már együtt kerestük meg, a vezetésnek tetszett a gondolat. Három finanszírozóval ugyan, de szerény körülményekkel indultunk neki a projektnek, senki sem tett bele túl sok tõkét. Azt tûztük ki célul, hogy néhány év múlva önfinanszírozóvá tegyük a tevékenységeket. Két év elegendõ volt ehhez.
– A lehetõség benne van ebben a történetben. Ha továbbra is jól alakul minden, ez a projekt több száz új munkahelyet generálhat, és nem kizárt, hogy Nagykanizsa lesz az ipari víztisztítás hazai centruma.

– Mi a cél az új informatikai központtal? Itt kik, és milyen elképzelések mentén fogtak össze?
– Itt is a sikeres modellt követjük, ugyanezzel a megközelítéssel álltunk neki a munkának. Megvizsgáltuk, mi foglalkoztatja leginkább a Zala és Somogy megyei cégeket. Azt láttuk, hogy az automatizálás óriási súlyként nehezedik rájuk. A versenyképesség megköveteli, hogy a klasszikus tömegtermelésben félautomata vagy automata gépsorokkal váltsák ki a vállalatok az emberi munkát. A nagy multinacionális cégek képesek finanszírozni ezeket a beruházásokat, a hazai kis- és középvállalkozások, vagy akár az 500 fõ körüli nagyobb vállalatok azonban nem minden esetben tudják vállalni ezt. Ezért arra szövetkeztünk – egyfajta hálózatos módon – a cégekkel, hogy létrehozunk egy alkalmazott informatikai kutatóközpontot, melynek az lesz a küldetése, hogy a robotizációs átállást az informatika felületeivel segítse. Ez szintén egy olyan terület, ami a következõ húsz évben foglalkoztatja majd az ipar, illetve a szolgáltatás szereplõit. A korábbi mintának megfelelõen itt is két év elõfinanszírozásban gondolkodtunk, azt követõen önállóvá, életképessé kell válnia a területnek. A modellünket természetesen az is nagy mértékben segíti, hogy 2002 óta van informatikus képzésünk Nagykanizsán.
– A Kanizsa Kampusz tehát szerencsés helyzetben van, mert minket sem a méretünk, sem a múltunk nem fékez. Mindig úgy mozoghatunk, ahogy a piac azt igényli. Az elsõ pillanattól kezdve erre az alapelvre építhettünk. Ahol nem ezt teszik, ott egy ideig mennek a dolgok, ám ha megszûnik az igény, amire építettek, az gyorsan tönkre teheti az egész rendszert.
– A Kanizsa Kampusz egyfajta mintává vált, és arra büszkék vagyunk, hogy két dologban adni tudtunk a magyar felsõoktatásnak: egy vidéki egyetemi kampusz létrehozásának modelljét, és egy városi innovációs modellt. Ha mindenki belefekteti az energiát, és hisz benne, mindkettõ egészen biztosan mûködõképes.

– Honnan ez az innovatív gondolkodás? Hol szívja magába az ember ez a szemléletet?
– Személy szerint a mesteremnek, dr. Gaál Zoltánnak, a Pannon Egyetem egykori rektorának köszönhetem mindezt. Debrecenben jártam egyetemre, de a Pannon Egyetemen doktoráltam. Gaál Zoltán volt a témavezetõm. Egy elképesztõen dinamikus, állandóan újratervezõ stratégiai szemléletet adott a Pannon Egyetemnek. Hihetetlen szerencsém volt, mert nem csak, hogy elkötelezett alapító gondolkodója volt a nagykanizsai kampusznak, de mindvégig fogta is a kezünket, személy szerint az enyémet is. Gaál Zoltán – ahogy ma neveznénk – a coach-om volt. Másrészt az egyetem mai vezetése biztosítja az innovatív szemléletet, ezt bizonyítja a Pannon Egyetem jelentõs hazai és nemzetközi elismertsége, pályázati sikerei.

Cseh Teréz